A Titán sztori

Az elmúlt négy hónap eseményeit (ITT) kiegészítendő kicsit hosszabb bejegyzést szánnék új családtagunknak, Titánnak. Mégiscsak megérdemli! :)

Még a nyári utazások előtt felvettem a kapcsolatot egy lánnyal, aki a Lovasapró FB csoportban egy welsh pónit hirdetet. Titán, 3 éves lovagolható mén, aki egyáltalán nem csődörös, és szuper-alkalmas kisgyerekek lovagoltatására… Többen is rákérdeztek, hogy egy 3 éves csikó hogy lenne már alkalmas kis gyerekeknek, de határozottan állította, hogy ennél szelídebb teremtményt még nem hordott hátán a föld. Hát, gondotam, elmegyek Paks mellé és megnézem. 

Ja igen… 

Azért vált ez a dolog érdekessé, mert idő közben (június végén) beköltöztünk az új, fóti házunkba, amelyikben az előző tulajdonos által kiépített két angolbox, és szép karám várja haza a lovakat. Mihamarabb szerettem volna egy pónit, amelyik társállata lesz Karának, amellett Léna és Szása is lovagolhatják. Bár Dani szerint kicsit korai volt még nézelődni július végén, én mihamarabb rövidre szerettem volna zárni ezt a dolgot, ugyanis a társlóban láttam Kara hazahozatalának feltételét. 

Titán finoman szólva is k. ronda volt… Bár Vivi elég jószándékú lánynak látszott, az istálló, ahova a lovat kikötötte, elég rendezetlen volt, igaz, a körülötte lévő karám meglehetősen tágas. Titán amúgy állítólag legelőn lakott abban a pár hónapban, amíg velük volt (miután nyomorúságos körülmények közül elhozta egy cigány kupectől). 

Vivi gyakorlatilag szintén kupec. Ez nekem akkor nem esett le, de azóta is látom a neten, hogy adja-veszi a lovakat. Szerintem olcsón, rossz helyről hoz el szerencsétlen kis teremtményeket, és azokat adja tovább. Amúgy látom, hogy nagyon szereti őket, tehát az egész dolgot jó szándékkal csinálja. Nekem azt mondta, Titánt a gyerekeinek vette, de őket nem annyira érdekli a lovaglás… Hát ahhoz kicsit kevés ideig volt náluk a ló, de mindegy, hagyjuk is.

Az mondjuk meggyőző volt, hogy ilyen lefosott állapotban mutatták meg a lovat, nem lehet azt mondani, hogy megpróbálták volna kifényezni szegénykémet… Igaz, elég nehéz dolguk lett volna… :) Annyit láttam, hogy a ló valóban jámbor, megemeltem a lábacskáit, simogattam, mellé mentem, stb… Kicsit megtisztítottuk, és kivittük. A patrac állítólag a másik tanyán maradt, így csak a kantár került a fejére, szőrén ültük meg. Vivi ült rá előszor, mentünk, mentünk, majd Titán nyomott egy hátraarcot, és vágtában elindult haza. Vivi megfogta, rúgdosta, fordította, végül a kis ló megadta magát, és szépen jött mellettem. Ebben a performanszban az tetszett nekem, hogy bár erőszakkal vezettük vissza a "helyes útra", egyszer nem láttam, hogy ágaskodni, vagy bakolni akarna, vagy bármilyen rosszindulatú megmozdulása volna. Csak hát vissza akart menni a többiekhez. Én is kicsit ráültem… Ment velem is, de elég bizonytalan voltam a hátán, életemben kétszer ültem addig szőrén lovat, és egyik se egy ilyen csontos kis keszeg volt…

Lényeg a lényeg, FOGALMAM SINCS MIÉRT, de meggyőztem Danit és megvettük ezt a szerencsétlen kis szerkezetet. Ráadásul k. drágán (130.000 Ft-ért…). Persze arra gondoltam, hogy ennyi pénzért minek ide állatorvos, drágább a kiszállása, mint maga a ló… Na, ezt nem fogom többet elkövetni!!!! Teljesen mindegy mennyibe kerül a ló, egy olcsó ló állatorvosi költségei pont olyan rohadt sokba kerülnek, mint a drága lóé, nem beszélve arról, hogy ha rossz a döntés, még eladni is lehetetlen lesz. Jó lett volna legalább egy szakértőt magammal vinnem (remélem, két év múlva, az egyetem után már azért én is el fogok tudni dönteni dolgokat kicsit nagyobb rálátással), csak az a baj, hogy nincs az a szakértő, aki ráért volna velem lovakat nézegetni vidéken… 

Titánt Viviék hozták lószállítóval, kiraktuk a karámba, és máris nyugodtan, és jókedvűen legelészett. Teljesen rendes volt, azonnal otthon érezte magát. Hempergett, jókedvűen legelészte a homokból kinőtt füvet, itta a vizet a vödörből. Amikor rájött, hogy ő most egyedül itt maradt, kicsit nyihogott, de bementem simogatni, játszani vele és megyugodott.

Első percek itthon:

Amikor Imola meglátta, röhögő görcsöt kapott, hogy "jézus, vettetek egy besült csikót" - azóta tudom már, mit jelent ez a kifejezés… Akárki látja Titánt (annak is jó humora volt, aki a nevét adta…), elég lesajnálóan közli, milyen gyenguci kis szerkezet. Csaba szerint puha a csüdje (most, hogy tudom, mi az, tényleg így van…), azt meg persze én is láttam, hogy no izomzat. A mellső lábai kicsit szűken állnak - Imola azt mondta, sokat kell majd hegynek felfele hajtanom), a hátsók meg kicsit csámpásak kifelé. Hahaha, főnyeremény… 

Mindezek ellenére tényleg azt gondolom, nem volt rossz vásár ez a kis ló. Valóban nagyon jámbor. Nem rúg, nem harap, nem csipked. Mókás, ahogy hallgat a nevére, és jön, mint egy kis kutya. Azt kell mondjam, és őszintén így gondolom, hogy nagyon okos. Mindent egy perc alatt megtanul. Kicsit makacs persze, mint minden póni, de nagyon könnyű kizökkenteni. Nagyon jó az idegzete, gyakorlatilag nem láttam még megijedni. Az újdonságoktól egyáltalán nem tart, inkább kíváncsian nyomul. Könnyű felszerszámozni, szerencsére tényleg nem bánja a nyergelést, leszarja a heveder brutál meghúzását is, és szépen megtűri a hátán az embert. Én nem nagyon ülök rá - a puha csüd egy kicsit megijesztett - de Lénát már ráraktam, vezetgettem, és szépen hagyta. Elkezdtem futószárazni, de nem könnyű, mert nem ismeri a dolgot, én meg ugye ügyetlen vagyok…. 

Levittem Csabához, hogy magánórák keretében segítsen kicsit idomítani. Igen ám, de ott volt kikötve Panni kanca, és a "nem csődörös" csikóm folyamatos álló dákóval idegelte magát. Végig csinálta szépen a kb 20 percet, Csabára szépen hallgatott, ment körön, mindent hamar megértett. De munka közben is fel volt alljzva, és utána, amikor kikötöttük, össze-vissza toporgott, alig mertem odamenni hozzá. Végül sikerült hazavinni, csak az első méterek megtétele esett nehezemre. 

Át kellett gondolnom, hogy alkalmas vagyok-e egy ilyen csikó nevelésére. Ha annak érzem magam, akkor érdemes beruháznom a herélésre, és megkezdeni vele az érdemi munkát, ha nem akkor inkább nem költök többet az ügyre, hanem eladom (igyekszem minél kevesebbet bukni), veszek egy öregebb (10 év feletti) állatot, amelyikkel Léna már rögtön dolgozhat karámban. Már meg is csináltam Titán fényképeit, és már a lovasok.hu oldalra is majdnem felraktam, amikor kiderült, hogy papír nélküli lovat nem lehet ott hirdetni. Bakker. Igazából ennyi döntötte el Titán sorsát. Megmakacsoltam magam (én is), és arra jutottam, hogy kihívások nélkül nincs siker, a legnagyobb odafigyeléssel, segítséggel kiképzem ezt a kis dögöt, és lesz egy jó természetű és igenis tetszetős (vékony, welsh A jellegű), jól izmolt kis pónink. Igaz, hogy mire mindez összejön, a gyerekek már kinövik, de sebaj…. Hahahaha. Kísérletnek és tanulni pont jó lesz.

Máris nagyon sokat tanultam. Például, hogy miként kell a lónak papírt csináltatni. Elkezdtük az oltási programját, kijött az állatovos és a MLOSZ képviselője, chippelték, és kiállították az útlevelét. Utána lebeszéltem a herélést Dr Bába Andrással. Sajnos pont lovastáborban voltam a konkrét műtétnél, amikor kiderült, hogy a "garantáltan mindkét heréje a helyén" Titán egyik heréje nem szállt le, de szerensére még a helyszínen elő lehetett kotorni. Utána muszáj volt megacéloznom magam, és minden nap futószáron ügettetni, hogy ürülni tudjon a seb. Majd egy hete, múlt hét kedden történt a műtét, és Titán - úgy tűnik - kiválóan van. 

A futószárazás mellett elkezdtem egy kicsit parellizni vele. Nem sokat, csak egy kicsit fuószár előtt, hogy jobban egymásra hangolódjunk. Kétszer megmutatok valamit neki, harmadszorra már szépen csinálja. Tényleg okos (ezt Csaba is mondta). És nagyon szép lengő ügetése van. Ha tényleg sikerül megerősíteni, szerintem nagyon jó kis ló lesz… Eddig nagyon nem foglalkoztam vele, kicsit lusta, nyilván nem akar dolgozni. Most olyanokat gyakorlunk, hogy ne szemtelenkedjen, szépen megálljon egyhelyben, lépjen, amerre kérem, menjen ki körre, ott is maradjon, ilyenek… Kicsit olyan ez, mint egy hullámvasút. Egyik pillanatban azt gondolom, tiszta hülye vagyok, a p.csába el kéne adni, nem vagyok ehhez elég gyakorlott, a másik pillanatban meg érnek sikerélmények, és rájövök, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna, mint hogy élőben gyakorolhatom, amit a suliban megtanulok.

Lesz, ahogy lesz… Nagyon bírom a szemtelen kis nézését! Meg a kicsit félősebb Kara mellett élmény egy olyan ló, amelyik nem fenntartásokkal, és óvatosan közelít felém, mint valami gyilkos veszélyforrás, hanem igazi örömmel, nagy lendülettel és nyihogással jön köszönni. 

Megszerettem, na… És innentől minden észérv sutba dobva!